Mától minden hónapban hivatalos Minden tér legyen Moszkva
tér napot tartunk, húsz utcát veszít el az a kerület, akinek akárcsak egyetlen
tere is ellenállást mutat a rendelkezés ellen. A turistákat a biztonság
kedvéért a minden hónap harmadik vasárnapján tartott ünnepnapon eltiltjuk a
tömegközlekedéstől és a térkép használattól, a tévedések elkerülése végett. A
bírságok kivetése után minden hónap harmadik hétfőjén bizottság rendelkezik az
elveszett utcák lakóinak sorsáról. A kezdeményező civil szervezet várja a
javaslatokat az utcák elveszejtésének mikéntjéhez. A térképtér és a névfosztás
elsődleges szempont - az utcanév táblák azonnal a régiség boltok raktáraiba
kerülnének és a hozzájuk tartozó utca megszűnése után két évvel kiárusíthatóvá
válnának azoknak a polgároknak, akik hivatalos okiratokkal tudják
alátámasztani, hogy sem ők, sem semmilyen felmenőjük egészen a harmadik
generációig nem élt az adott utcában; az utcavisszafoglalások elkerülése
végett. A szervezet szívesen fogad minden kezdeményezést a lakók sorsát
illetően, és a további gyakorlati teendőket illetően annak érdekében, hogy a
Minden tér legyen Moszkva tér napon a kerületek terei által elkövetett
kihágások mindig haladéktalanul és végérvényesen megtoroltassanak. Az
elveszejtésre kerülő utcák lakóinak kérjük megértését és szíves türelmét a
további rendelkezésekig, panaszaikkal kérjük forduljanak a szabálysértést
elkövetett terekhez.
(Bár a város utcái elvesznek majd lakóstul, nevestül, parkban sétáló
kóborkutyástól, a város alatt az ellenállók egy új, átláthatatlan utcahálózatot
építenek ki maguknak, ahol semelyik utcának nincsen neve és folyton változtatják az
elhelyezkedésüket, a kanyarjaikat, a szomszédaikat, hogy soha többé ne lehessen térképre
vinni őket és így hatékonyan szállhassanak szembe a Minden tér legyen Moszkva
tér napot szervező mozgalom rendelkezéseivel! Így indult ellenállás az
ellenállás ellen...)
A mozgalom hosszas mérlegelés után G polgár indítványát
fogadta el, melynek értelmében a leépülésre kényszerített utcák lakóiknak segítségével
kerülnek kiiktatásra a városi térképekről és telefonkönyvekből. Az
otthonaikat időben elhagyó lakosok természetesen teljes mentességet élveznek
ezen kivetés alól. Bár az utcák elveszejtésének problematikája komoly
gyakorlati kérdéseket vetett fel, Budapest társadalmának lelkes
közreműködésével a kérdéskör az említett indítványban megoldásra talált.
A rendezés alapja egy komplex persepktíva váltás megvalósítása melynek
keretében a tükör effektust felhasználásával az utca maradék lakosait és az
utcát kötelezik arra, hogy azonosuljanak egymás ellentétes haladási
irányával.
A
megoldás kulcsa, hogy a lakosok rákényszerüljenek arra, hogy miközben utoljára
elhagyják a közterületet azt kizárólag egy tükröződő felületen keresztül
lássák. Így bár saját előre haladásuk a utca irányával ellentétes irányú a
mentális haladás azonban a tükrön keresztül azonosul az utca haladási irányával
melynek során a normál esetben mögöttük távolodó tér, a valóságban egyre csak
közeledik mígnem a látóhatárhoz ér, majd azt meghaladva megszűnik létezni. Olyan
ez, mint mikor az ember a busz leghátsó ülésén ülve egy előtte levő tükröződő
ablaküvegen látja a busz mögött közeledő autókat valójában távolodni. Mivel
minden saját megszokott irányával szembe fordított folyamat, az utcák
menetiránya is magával szembefordulva csak önmagába érkezhet vissza melynek
végső pontja az önmegsemmisülés. Az utcák ily módon biztonságos és rendezett
módon térhetnek vissza saját nullkilóméterükhöz elkerülve azt az igen veszélyes
lehetőséget, hogy a Budapest város által elfoglalt valóságtérben üres tér
keletkezzen az elvesző utcák helyén.
Ennek
keretében az első hivatalosan is megtartott Minden tér legyen Moszkva tér nap
után az egyetlen ellenálló az ötödik kerületből került ki (valamiért az
Erzsébet tér mindig túlságosan hitt az alternatív megoldásokban) így Budapest
városa kénytelen volt gondoskodni a mellékelt jegyzékben szereplő húsz utca
elveszéséről. Kérjük a turistákat az utcák hűlt helyét a további pár nap során
még ne keressék fel, a valóságtér szűkületek születésükkor igen érzékenyek a
villanófényre és súlyos következményekkel járhat, ha begyógyulásuk korai
szakaszában megzavarják őket. A kerület lakosainak figyelmét is szeretnék
ráirányítani arra, hogy mindennapi tevékenységükkel igyekezzenek a lehető
legkisebb mértékben megzavarni az események színhelyeit, így biztosítva a
területek zökkenőmentes működését a jövőben.
A
Minden tér legyen Moszkva tér nap hivatalos szervezői továbbra is várják a
javaslatokat az elvesző utcák lakosainak elhelyezésével kapcsolatban. Felhívjuk
szíves figyelmüket, hogy irodánk a továbbiakban megszokott ötödik kerületi
címén nem elérhető, kollégáink nomád munkacsoportokat alkotva további
rendelkezésig a Moszkva téri emlékmű köré csoportosulva végzik feladataikat és
fogadják az - értelemszerűen kizárólag személyes lakossági megkereséseket.
Továbbá
kérjük a kedves lakosságot, amennyiben információval bírnak egy bizonyos B
polgárról, aki feltevéseink szerint a szervezet ellen indított utcatér
visszafoglaló mozgalom vezérévé vált, kérjük ne habozzanak felkeresni
kollégáinkat, és kérjük adják át neki üzenetünket, miszerint a feltétel
nélkülii megadásról szóló tárgyalások kezdetéig, a Minden tér legyen Moszkva
tér nap főszervező testületének kihelyezett nomád munkacsoportja a Moszkva
téren várja őt, hogy kiemelt rendelkezés keretében az ő vezetésével történjen
meg irodánk korábbi, Anker köz 1-3. szám alatti korábbi címének teljes és
haladéktalan rekonstruálása.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.